Csendes tó

Egy bolygó születik

Nincs semmi. Nincs semmi, ami önmaga létezésén kívül értelmet adna ennek a hatalmas térnek. Néhány lélek bolyong a sötét űrben, keresve azokat a csillagokat, amik megihlethetnék őket.
Körülöttünk a Csend, bennünk a Csend. Áhítattal és hálával "gondolunk" Rá. Bár gondolkodásról itt nincs szó, hisz létezésünk kezdetétől minden létpillanatunkban érezzük határtalan jelenlétét és szeretetét.
Megteremtettünk. Létezünk. Vagyunk, tereken és síkokon áthatottan. "Testünket" átjárja egy kósza bolygó, némi csillagkezdemény, de sok-sok dimenzióban jelen vagyunk.
Bár mostanság ebben a dimenzióban még nincs semmi. A csillagokon kívül. Feladatot kaptunk. Szeretetteli feladatot. Talán azért, hogy ne unatkozzunk túlságosan.
A Szeretet által megszületett a kreativitás. A Teremtés elkezdődött. Ő lerakta az alapokat, megteremtette gyermekeit és hozzá a teremtőerőnket, a kreativitásunkat-képzelőerőnket, és csillagokat. Az a feladatunk, hogy keressünk egy szimpatikus csillagot, és alkossunk meg egy bolygót, és a bolygóra életet.
Sok millióan vagyunk, és mindenki mérhetetlenül boldog. Hisz eddig is boldogok voltunk tisztán az Ő közelségétől, pusztán a létezésünk tényétől, de most még tehetünk is azért, hogy Neki a kedvébe járjunk. És szépsége ennek, hogy a magunk kedvében is járunk az alkotás által.
Alkotás/teremtés, az egész világmindenséget mostantól kezdve áthatja a szépség. Új fogalmak keletkeznek, mint pl. művészet. Ez az első, mi teremtődik, hisz minden a 3D-ben ezen alapszik. Lassan mozdulok, bár egy gondolatnyi idő alatt fényévmilliókat tudok megtenni, mégis csak új fogalommal birkózom. A tervezéssel, az elképzeléssel, és a megvalósítás lehetőségeivel. Bár kétségtelen, bármi jut is az eszembe, az rögtön megvalósulhat, ha akaratom afelé irányul. De most még fürdőzöm a megvalósítás előtti szín- és formaóceánban. Lubickolok az álom varázslatos világában. Később, majd ha már kialakultak bennem a tervek, megvalósítom őket.
Jó álmodozni! Ezt eddig nem tettem, nem tehettem, hisz azt sem tudtam, hogy létezik ilyen. Vagyis hát nem is létezett, illetve csak Neki/Benne/Belőle. Hát elég nehéz az alakuló fogalmakkal játszadozni. Igen, megszületett a játék fogalma is. Határtalan öröm jár át ennyi új lehetőség láttán! Sorban jövök rá az újabb és újabb fogalmak létére. De hát ez is teremtés! A szinte semmiből kialakul a minden/ a mindenség.
Elindulok. Már régebben kinéztem magamnak egy csillagot. Közelében még nem járt senki, így bolygók sincsenek. Elképzelek egy formás kis égitestet, ahogy kering a csillag körül. A teremtés bennem zajlik, hisz egy gondolat vagyok - Isten gondolata -, és ez a gondolat teremt egy újabb gondolatot. Ez a gondolat, egy bolygó. Gondolok rá nagy vízfelületeket, hegyeket-völgyeket, pusztákat és szakadékokat. Szépen alakul a domborzat! Nehéz érzékeltetni, hogy ez a folyamat hogyan is zajlik. Valahogy úgy, ahogy ha elgondolsz egy szép tájat, akkor az megjelenik a képzeletedben, a lehunyt szemeid előtt. És ahogy tovább gondolkodsz rajta, úgy lesz egyre szebb, egyre részletgazdagabb. Nos, így alakul bennem ez a bolygó is. Egészen addig képzelem el a folyamatot, amíg ki nem alakul a véglegesnek tekinthető forma, vagyis míg azt nem gondolom, hogy "nekem ez így tetszik". Igen ám, de a folyamat nem áll meg. Amikor abbahagyom a konkrét teremtést, arra gondolok, hogy sokkal lassabban, de alakuljon továbbra is a bolygó arculata. Ettől aztán élővé válik. Ettől aztán kialakul az idő fogalma. Amikor kigyönyörködtem magam művemben, lassan feltámad bennem a hiányérzet. És amikor rájövök, mi is hiányzik, ujjongva kezdek el élőlényeket gondolni a bolygó felszínére, a vizeibe, a levegőjébe.
Benépesült! Gyönyörű békés vidéket sikerült összegondolnom. Kész a teremtésem. Akár magára is hagyhatom, hisz megadtam neki a lehetőséget, hogy önállóan is fejlődjön. Persze maradok, hisz ez gyönyörű, és mégis mindig lehet valamit javítani rajta. Kiötöltem, amúgy játékosan, hogy olyan lényeket is teszek a felszínére, akik okosak és gondolkodnak és alkotnak, vagyis teremtőképességgel rendelkeznek. Istentől kaptam rá engedélyt, hogy magamból kicsit átadjak nekik. Vagyis belőle. Ez nagy megtiszteltetés! A Forrás engedélyt ad arra, hogy egy gondolatforma létrehozzon egy hasonló gondolatformát, ami majd újabb és újabb gondolatformákat fog létrehozni. De hát így lesz egyre színesebb és részletgazdagabb a Teremtés. Az Álom.


Gondolat szüli a gondolatot, és az újra gondolatot szül, és így tovább egészen az utolsó gondolatcsíráig. Minden mindenből csak gondolatformában születik és gondolatformában létezik...

Tehát minden ilyenformán csak illúzió.

Illuzórikus voltát az is mutatja, hogy nekem, ennek a bolygónak, és minden rajtalévőnek a teremtése csak egy pillanat műve volt. Ámde a rajta élő gondolkodó lényeknek - nevezzük őket embereknek, bár ez nem a Föld nevű bolygó -, ez a pillanat néhány évmilliárdnak tűnik. Ha innen nézem, egy pillanat, ha onnan nézem, évmilliárdok. Ha innen nézem, egy gondolat, ha onnan nézem, kőkemény matéria és lassú fejlődés, vagyis élet.

Elkövettem egy nagy hibát. Bár nem igazán tudom, mennyire lehet ezt hibának tekinteni. Mindenesetre később nagy lelkifurdalásom lett tőle. És ha negatív érzést generálok, akkor meg is teremtem azt, tehát kialakul például a megfelelni vágyás, a kicsinység érzése, később akár az elhagyatottság érzése. Tehát beleszerettem a teremtésembe. Egyre közelebb és közelebb akartam kerülni, egyre inkább köztük akartam lenni. Érezni, amit ők éreznek, látni, amit ők látnak. Nem gondoltam arra, hogy ha leszületek közéjük, akkor lassan ott ragadok, és nagyon nehéz lesz a visszaút. Az első néhány leszületés könnyen ment. Élveztem nagyon az életet, a szerelmet, a kihívásokat. Azért is könnyű volt, mert őket úgy teremtettem, hogy lássanak, érezzék Isten jelenlétét, hogy velem is tudjanak kommunikálni. De aztán a fejlődésük lefelelé kezdte húzni őket, és egyre tompábbak lettek, egyre kevesebbet láttak az anyagi világon kívül. Végül már én is hasonultam hozzájuk. Aztán két leszületés közt elmenekültem ennek a bolygónak a varázsa elől, és egy másik, merőben más életformát hordozó bolygóra születtem. Itt minden sokkal robusztusabb volt,  formáját tekintve úgy néztünk ki, mint megelevenedett szürkészöld sziklatömbök, de az itt élők szabadon tudták levetni fizikai testüket és elutazni bárhová, majd simán vissza is tudtak térni beléje. Egyik alkalommal hívatott az itteni közösség vezetője, hogy azt a feladatot akarja rám bízni, hogy menjek el a Föld nevű bolygóra, és térképezzem fel az ott élőket. Levetettem testburkomat, és elindultam a Földre. Amikor megérkeztem, Atlantisz éppen virágkorát élte. Emberi mértékkel mérve több generáció hosszat töltöttem a bolygó körül, és tanulmányoztam ezt az életformát. Meglepve láttam, hogy nagyon sok szellemi entitás van a bolygó körül. Mintha a fejlődésben kiemelkedő szerepe lenne ennek a bolygónak és lakóinak. Újra beleszerettem az emberi formába, és leszülettem ide. Azóta sok-sok évezred telt el. És már nem tudom érzékelni a pillanat voltát. Hosszú küzdelmes életeket éltem meg. És újra- és újrakezdtem. Valamit keresek. Talán a visszautat. Talán megtalálom. Talán...

Ha megértjük a minden gondolatformáját, ha ezáltal ráérzünk illúziólétére, akkor elmondhatjuk, hogy spirituálisan már látjuk a dolgok lényegét. De nagy kérdés, hogy ezt az anyagi síkon is meg tudjuk-e élni? Mert szép dolog a spiritualitás, de itt élünk a földön, ebben az anyagi közegben. Rengeteg sérüléssel, szenvedéssel, bosszúsággal, indulattal, negatív érzelmekkel. Ezek a tényleges megélést eléggé kétségessé teszik. Jobb esetben az igazság pillanatnyi felvillanások formájában színesíti a szürke életünket. Úgy gondolom, hogy akkor tudunk eljutni a tényleges felismerésig és annak megéléséig, ha előtte felismerjük az anyagi síkon létrejött problémáinkat, lelki betegségeinket. Egyfajta szemléletmód-váltásra van szükségünk ahhoz, hogy feloldjuk a sérüléseinket, hogy orvosolni tudjuk a sebeinket, hogy feldolgozzuk a traumáinkat. Jó gondolatnak tűnik, hogy ezekről írjunk egy listát, olyat, mint egy bevásárlólista, és vegyük végig pontról pontra. Nézzük meg, hogy miképpen tudjuk feloldani, miképpen tudjuk pozitívvá alakítani ezeket? Ahogy párom mondja: "Hogyan tudunk citromból limonádét készíteni"?
Jó, ha ehhez találunk szakembert vagy egy jó tanfolyamot. Segít(het). A baj mégis ezekkel az, hogy ritkán érezzük szükségét, hogy egy inspiráló, lelkesítő tanfolyam után visszajárjunk "utógondozásra". Mert hát a megoldás a következetességben van. Nem elég észrevenni, hogy pl. megfelelési kényszerben szenvedünk. Azt fel is kell dolgozni, és el is kell hagyni idővel valami "szemeteskukában". Sajnos legtöbben néhány hétig vagy hónapig élvezik az adott tanfolyam áldásos hatását, aztán lassan elfelejtik, mit is tanultak ott. Majd egy év múlva új tanfolyamot keresnek, mert hiányérzetük van, pedig lehet, hogy csak az első tanfolyam beszélgetős estjeire kellene továbbra is eljárni. Persze a saját otthoni munka is elengedhetetlen. Tehát nem árt, ha önismeretünket, kritikusan szemlélve, magunkat fejlesztjük nap mint nap. A tudatossághoz hosszú, kitartó munka szükségeltetik általában. A Tudatosság maga az Új szemléletmód. Próbáljuk elérni, mert sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

A tudatosulás a tudatos életet jelenti. Sokan mondják, hogy Szeretetben kell élni. De tudunk szeretetben élni? Csak akkor, ha tudatosan élünk, ez bizony egy hosszú folyamat. Bár megkönnyítheti egy aha-élmény, egy felismerés is. Sokan, akik a szeretet mindenhatóságát hirdetik, mégis tele vannak rosszindulattal, gyűlölettel, haraggal, irigységgel stb. S bár színleg és az átlagnapokban mosolyogva ontják a szeretetüket, de amikor helyzetbe kerülnek, elfelejtik, hogy mi is volt a szállóigéjük, és az tényleg szálló- elszálló ige lesz. Az ilyen embereknek még nagyon sok feldolgoznivalójuk van, és ahhoz, hogy tudatosan tudjanak élni, nem elég az, hogy mondják. Fel kell ismerniük, hogy bennük mi az, ami kiváltja a negatív indulatokat, és azokat feloldani. Mindannyiunkban sok úgynevezett nyomógomb van. És sajnos ezeket a gombokat, míg vannak, a környezetünk nyomkodja is rendre. Mindaddig, míg el nem fogynak azok, vagyis míg fel nem dolgozzuk az alap kiváltó okokat. Nem elég azt mondani, hogy én jó vagyok, én tele vagyok szeretettel. Azt élni is kell, és őszintén, rutinból. Amíg bizonygatni kényszerülünk, addig még vannak bennünk negatív gondolatok, fel nem dolgozott traumák. És amíg ezek vannak, addig nem mondhatjuk, hogy tudatosan élünk. Maximum törekszünk rá. Az persze már egy eredmény. Mert minél inkább és minél következetesebben törekszünk rá, az eredmények annál tudatosabbak lesznek.
...

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat